Tevékenységmodulok

>

A Moodle számos tevékenységmodult tartalmaz, melyek alapján tetszőleges típusú kurzus hozható létre.


 Adatbázis-tevékenység

Az adatbázismodullal a tanár és/vagy a tanulók bármely elképzelhető témában kialakíthatnak, megjeleníthetnek és keresésre használhatnak fogalomtárakat. A fogalmak formája és felépítése szinte korlátlan, lehetnek bennük például képek, állományok, URL-ek, számot és szöveget tartalmazó adatok. Ismerős lehet a technológia azok számára, akik létrehoztak már Microsoft Access vagy Filemaker típusú adatbázisokat.

Választási lehetőségek

    A választási lehetőségekhez kötődő tevékenység felettébb egyszerű - a tanár feltesz egy kérdést és meghatározza a reá adható különféle válaszokat. Az eszköz hasznos lehet egy-egy téma átgondolásának a kezdeményezéséhez; az osztály adott kurzussal kapcsolatos irányultságának az eldöntéséhez; illetve a téma feltárását szolgáló egyetértés kialakításához.


 Címkék

Ez nem igazából tevékenység - inkább afféle "tartalék" tevékenység, amely lehetővé teszi szöveg vagy grafika beszúrását a kurzusoldalon lévő egyéb tevékenységek közé.

Feladatok

    A feladatokkal a tanár a tanulót (tetszőleges formájú) digitális tartalom elkészítésére és leadására kérheti, melyet a szerveren keresztül tölthet föl a rendszerbe. Jellegzetes feladatként megemlíthető az esszé, a projekt, a jelentés stb. Ez a modul magában foglalja a pontozási eszközöket is.


 Felmérések

A felmérő modul egy sor olyan, felmérésre használt eszközt tartalmaz, amely hasznosnak bizonyul az értékelések elvégzése és online környezetben a tanulás ösztönzése terén. A tanár ezeket felhasználhatja arra, hogy adatokat gyűjtsön a tanulóktól, melyek segítségével tájékozódhat az osztályáról és visszajelzést kaphat saját tanítási folyamatára vonatkozóan.

 Fogalomtár

Ez a tevékenység meghatározások szótárszerű létrehozását és karbantartását teszi lehetővé a résztvevők számára.

A fogalmak különféle formában kereshetők és böngészhetők.

A fogalomtárban lévő fogalmakat a tanár ugyanazon kurzuson belül átviheti egy másik fogalomtárba (a fő fogalomtárba).

Lehetőség van arra is, hogy a fogalmakra mutató hivatkozások automatikusan jöjjenek létre a kurzusban az adott fogalom összes előfordulásához.


 Fórum

A tevékenység lehet akár a legfontosabb is - ez az a hely, ahol a megbeszélés túlnyomó része zajlik. A fórum különféle módokon strukturálható, emellett szerepelhet benne az egyes üzenetek csoporttársi értékelése is. Az üzenetek számos változatban megjeleníthetők és tartalmazhatnak csatolt állományt is. A fórumra való feliratkozással a részvevők minden egyes üzenetből kapnak egy-egy példányt a levelesládájukba. A tanár adott esetben mindenki számára előírhatja a feliratkozást.

 Lecke

A lecke tartalmak érdekes és rugalmas módon való közvetítésére használható. Több oldalból tevődik össze. Minden oldal általában egy kérdéssel és hozzá egy sor lehetséges válasszal zárul. A tanuló a válaszadási lehetőségektől függően vagy továbblép a következő oldalra, vagy visszajut az előzőre. A leckén való végighaladás a közreadandó anyag struktúrájától függően lehet egyszerű és bonyolult.

 SCORM-csomagok

A SCORM-csomag olyan internetes tartalmak összerendezett együttese, amely a SCORM-szabvány tanulási objektumai szerint van összeállítva. Ezek a csomagok tartalmazhatnak internetes oldalakat, grafikát, Javascript programot, Flash bemutatót és minden egyebet, ami egy internetes böngészőben megjeleníthető. A SCORM-modullal bármilyen szabványos SCORM-csomagot könnyedén feltölthet és a kurzus részévé tehet.

 Források

A források tartalmat jelölnek: olyan információt, amelyet a tanár a kurzusban kíván felhasználni. Ezek lehetnek a kurzusszerverre feltöltött állományok, a Moodle-ban szerkesztett oldalak, illetve olyan külső internetes oldalak, amelyeket az adott kurzus részeiként határoz meg.

 Tesztek

Ezzel a modullal a tanár teszteket tervezhet és adhat ki, melyek lehetnek feleletválasztós, igaz-hamis, valamint kiegészítő kérdések. Ezek a kérdések egy kategorizált adatbázisban kapnak helyet, és lehetőség van kurzuson belüli újbóli felhasználásukra, vagy akár kurzusok közötti kiaknázásukra. A tesztek lehetővé tehetik a többszöri próbálkozást. Minden egyes próbálkozás automatikusan pontozódik, a tanár pedig eldönti, hogy kíván-e visszajelzést adni vagy inkább a helyes válaszok megjelenítése mellett dönt. A modulnak részét képezik a pontozási eszközök.

 Válaszlehetőségek

A válaszlehetőségek igen egyszerű tevékenység végrehajtására adnak lehetőséget: a tanár feltesz egy kérdést és hozzá megad több válaszlehetőséget. Hasznos lehet egy témában gyors véleménykutatásra, csoportos döntés előkészítésére stb.

 Wikik

A wiki arra ad lehetőséget, hogy böngésző használata mellett egy egyszerű jelölőnyelvet alkalmazva dokumentumokat lehessen közösen létrehozni.

A "wiki wiki" hawaii nyelven azt jelenti, hogy "villámgyors", így utal az így szerkeszthető és frissíthető oldalak fejlesztésének a sebességére. Általában véve a módosítások elfogadása előtt nem kerül sor azok felülvizsgálatára, és a legtöbb wiki bárki számára, de legalábbis a wikiszerverhez hozzáférő személyek számára elérhető.

A Moodle wiki moduljával a résztvevők a tartalom hozzáadása, bővítése vagy módosítása céljából együtt munkálkodnak az internetes oldalakon. A régebbi változatokat a rendszer sosem törli, és mindig visszaállíthatók.

Ez a modul az Erfurt Wiki változaton alapszik.

Az összes súgó mutatója
A súgó megjelenítése English nyelven.